vasárnap, május 24, 2009
Halihó embikék, ismént :D
Éppen unatkozom, és történt is mostanában pár dolog, úgyhogy gondoltam firkálok megint (ha már a többiek nem teszik xD)
Igaz már egy hete volt, de ezt mindenképp meg kell említenem :D
Múlt szombatom Tesókámmal bementünk a városba, mondván, hogy ne punnyadjunk otthon, mint egyesek :P Beültünk mozi elé, kibeszéltünk mindent, és mindenkit :P Aztán összefutottunk Atissal és Dettivel :D Egy érdekes autózás és Póstában való beszélgetés után Aksiba vettük az irányt. Ott iszogattunk kicsikét meg röhögtünk sokat. Valamikor éjfél körül (vagy igazából már nem is tudom mikor) bementünk a belső részbe, ahol összeismerkedtünk Zolival xD Nah ő nem semmi volt :P Olyan sztorikat mesélt, hogy konkrétan szétröhögtük az agyunkat is :D:D
"amikor lehullt a rózsaszín lepel", " a bárányfelhők elbégettek", "mivel mostál fogat?" stb stb
Jaj, és a Detti által mesélt jog-os sztorik... rengeteg mindent tanultunk xD mint pl., hogy mi is az a magánlaksértés és nemi erőszakra való felkészítés vagy a nemi erőszak és megtévesztés xD Ismént okosabbak lettünk valamivel xD
És az este vége felé pedig, megintcsak sikerült a szexről beszélnünk, mert hát miért is ne?! xD
Ugye a ki mikor milyen zenére xD és a népdalok meg egyebek xD
Persze nem voltunk ám hangosak :P Azt leszámítva, hogy tőlünk visszhangzott az egész Aksi :P De hát nah, mi megtehetjük^^ Nagyon jó kis este volt :D
Azóta eltelt már jópár nap, és szerencsére letudtam a vezetést is, pénteken vizsgáztam forgalomból...ééééés sikerült elsőre:D:D:D Ezúton is köszi mindenkinek a gratulációkat:D
Mostmár gőzerővel folynak a színjátszós próbák, mindeki (nah jó, igazából csak majdnem mindenki, mert azért van, akit hidegen hagy...) érzi szerintem, hogy egy hét múlva bemutató.
Kész vannak a ruháink is, tegnap már abban próbáltunk. =) tök szépek lettek (főleg az enyém:P:P) mondjuk az még csak hagyján, hogy szép, de iszonyatosan meleg xD fázni nem fogunk előadásokon az már biztos :D De mindent a darabért:P Kedden meg jelmezes főpróba lesz és jön a Halas tv is xD már alig várom xD
Gyertek ám majd megnézni, tudom, hogy már mondtam... de ahogy a drága oktatóm, Német Laci szokta mondani : ismétlés a tudás anyja xD
Sikerült kisebb fajta regényt írnom, úgyhogy mára ennyi:D
Legyetek rosszak^^ pussz
Címkék: Lιη∂ѕzу