vasárnap, november 30, 2008
Nos, hát hol is kezdjem.. hmm.. végre rávettem magam, hogy írjak^^ ami nagy szám :D mert hát már jhó pár hete gondolkozunk azon a csajokkal, hogy blogot kéne csinálni, s tessék :D rávettem magam, hogy csináljak, örülhet a fejetek. ^^
Tegnap nagy-nagy szenvedések közepette, ihletet kapva, elkezdtem megicsnálni a blogot, kicsit nehézkesen, deh sikerült. Remélem tetszik, ha nem, az se baj, mert nekünk igen ^^ s csak mi számítunk. xD
Nah jhóó, nem kezdek el itt egózni :D még nagyon az elején járunk, nehogy most rögtön kilépj, s ne olvasd tovább, bár az se lenne baj, majd jön helyetted más :D
Hmm... firkantok már valamit ide a tegnapi napról ^^ mert ha csak ennyit írnék, az oan rövid és oan snassz lenne már :D Szval, Lindával, Pocokkal és Nikcsivel fogtukmagunkat és ementünk HalasCity úúújjonan megnyílt ParkCenterébe, vagyis hát LittleHalasPlázáába^^ ( há'na' mert mi megtehetjük :P ) rájöttünk, hogy minket ide annyira nemszabadna beengedni, mert igazából mindent megvennénk, s napokig ellenénk egy üzletbe is :D Rájöttünk, hogy nekünk innen nem szabad eljönni vásárlás nélkül (mert hát csak úgy indultunk, hogy megnézzük magunknak, hogy mik is vannak itten ) ezért Nikcsi és Pocok hazamentem tesznyósbusszal (mert ha már a szomszédba van a teszkó és ingyenes járat, akkor ki az a hülye aki nemhasználja ki az alkalmat, s inkább buszozik, mint hogy gyalogol?!) a pénzé'. Adig mi Lindával tesznyóztunk má egyet :D Vettem fincsii tújójudit^^ meg zerocólát xD kiültünk széépen a teszkó elé, hogy majd mindjárt jönnek a Pocokék, majd mi ott megvárjuk őket...(..a rohadt hidegbe, khm..)... telt múlt az időő,(azért figyelitek mien megfogalmazásaim vannak már:P) s hát Pocokék még mindig nemjöttek.. deh mi már kellőképpen szétfagytunk.. deh legalább közbe jhóókat röhögtünk, főleg, hogy Linda drága, megint osztogatni akarta a telefonszámomat (-.-) (még OK, ha oan embernek adná, akinek még örülnék is.. :P deh neem, Ő egy ránk köszönő alkoholistának kinéző bácsinak akarta megadni xD Khöszönöm Melinda^^ xD ) deh véégül, szerencsére, megjöttek Pocokék, mire kiderült, hogy Niki, otthonhagyta a pénztárcáját, ezért Ő most megint visszamegy (mien jhó h alapból azért mentek először is -.- xD ) egyszóval, megint váártunk majd' 1órát xD (csak hallkan megjegyzem, hogy már kb 2órája kint ültünk a hidegbe, s ha most nem fáztunk meg vagy föl vagy akármi, akkor mi má sose leszünk betegek xD vagy akkor az egy csodával határos mód lehet, vagy ezt hogy is kellett volna kifejeznem?!?..hmm xD ) időközbe Öcsikém drága is megjelent haverjával, hogy majd Ők is szétnéznek már 'LittleHalasPláázába' xD aztán csak megjött Nikcsi is ^^ és végre mehettünk megint Plázázni :D Megint beszabadultunk a boltokba, s üres kézzel ezuttal nem tértünk ki :P Nikcsi shoppingolt Pocoknak cuccosokat (mivel mikulás izéén őt húzta :P ) meg mi is Lindával vettünk gyűrűt, amit efeleztünk ^^ (nheem etörtük ketté, nheem :D egy izéébe 2volt xD ) Övéé lett aaz 'I love you' feliratos, Enyiméé meg 'Forever'-s ^^ Wheheheee :P
Aztán végre valamikor 5körül hazaindultunk Lindával... ^^ beeszélgettünk itthon (sőőt akár gondolhatod azt is, hogy khibeszéltünk mindentki, még Téged is..:P hehe.. nheem ám xD mi nem beszéljük ki az embereket :D főleg nem a hátuk mögött, mi a szemükbe mondjuk xD ) meg közbe beraktuk dövödön a Szex&NewYorkot, a filmet..deh nemsokat láttunk belőle.. mert a szánkat nemigazán tudtuk befogni, meg hát a tövöbe ment egy érdekes kis riport, amit nekünk muszáj volt megnézni :P aztán sajna Linda hazament.. deh legalább msn-n jhóól kibeszéltük a Megaszart (*) éés az az átokfajzat 2színű kis csitri esett ki végre.. khmm... vagyis hát Lüszike^^ xD Aztán már mint az elején is írtam, a soksok unszolások hadára végre megcsináltam a Blogunkat^^ aminek örülünk^^ (ha te nem, az nagyon nem érdekel, fő hogy mi örülünk^^)
Ééés azthiszem most így ennyit akartam csak írkálni ide :D madj talán este még írok, főleg, hogy Lindával meg Nikivel megyünk megint Tesznyóó és 'LittleHalasPláázába' aztán meg fhoocimeccsekre, szval szerintem lesz mit mesélni megint :D deh azt majd csak akkor tudod meg, ha később is visszanézel! :P
Ééés azthiszem most így ennyit akartam csak írkálni ide :D madj talán este még írok, főleg, hogy Lindával meg Nikivel megyünk megint Tesznyóó és 'LittleHalasPláázába' aztán meg fhoocimeccsekre, szval szerintem lesz mit mesélni megint :D deh azt majd csak akkor tudod meg, ha később is visszanézel! :P
Puszcsi meg miegymás ^^ (K) <3>
Címkék: Kóka
0 Comments:
Subscribe to:
Megjegyzések küldése (Atom)