kedd, december 30, 2008
Na sziasztok. Végre énis idetévedtem. Valóban mozgalmasak voltak az utóbbi hetek, ezért nem is volt időm holmi blogírással foglalkozni. xD
Ne várjatok ma tőlem nagy regényt, mert iszonyatos hasfájással küzdök és ez a kreativitásom kárára van most...
Szóval kezdem énis a karácsonnyal... nemvolt rossz leszámítva hogy mindenkit meg kell ilyenkor látogatni, de végülis egyszer van karácsony. XD Ilyenkor rengeteget kell enni, ami nem is olyan rossz dolog, kivéve ha szentestétől kezdve minden nap annyira degeszre eszi magát az ember, hogy utána rosszul van és mozdulni se bír. :D Hát igen velem ez történt, de sebaj, túléltem.
Aztán ugyebár jött 25-én este a nosztalgia buli a csajokkal. Nem volt rossz buli, de azért saját bevallásom szerint voltam már jobb buliba is. :)) Például amikor Pocokkal meg Lindával voltunk együtt noszalgiázni, akkor szerintem jobb zenék mentek, és vhogy a lábam is jobban bírta a kiképzést. Pedig csizma volt rajtam akkor is meg most is, szóval nem értem, hogy mi volt a gond. Talán fáradt voltam... De ezzel nemvoltam egyedül. Andris meg Pocok is fáradt volt eléggé, úgyhogy együtt szépen hazajöttünk olyan fél 3 körül és jó is volt így.^^
Most már csak a szilveszter lesz ami nagy esemény ebben a rövidke téli szünetben. Remélem ez a szilveszter jobb lesz mint a tavalyi. Az valahogy nekem elég hamar véget ért. És itt most nem arra kell gondolni, hogy annyira készvoltam hogy haza kellett mennem. Pont ellenkezőleg. Az volt a legszomorúbb hogy egész szilveszter alatt kb 1 dl cherryt ittam meg pár korty pezsit. Na ez elég elszomorító... x) De nembaj, idén adunk a rendszernek, de persze csak módjával. ^^
Na elég is lesz mára ennyi.^^ Mindenkinek kívánok utólag is Boldog Karácsonyt és bulizzatok nagyot holnap hiszen Szilveszter lesz! Na puxcsii <3>
Címkék: Niki.^^
hétfő, december 29, 2008
Hát Helló-Szijaa Mindenkinek! ^^
Jhóó rég jártam erre, deh gondoltam megtisztelem a kedves blog-olvasóinkat (már ha vannak^^ remélem h vannak xD) egy kis írásos beszámolóval az elmúlt hetek (tudom h napokat kéne írnom, mivel naponta kéne írni, deh kicsit trehány voltam mostanság :$) szval... holtartottam... jah igen :D egy kis beszámolót tartok az elmúlt hetek eseményeiből ^^
Először is... nem is tudom mit írtam utoljára...nah mind1. Talán kezdjük ott, hogy szinte majdnem minden hétvégén voltunk focimeccseken, amik eléggé viccesek szoktak lenni, főleg mikor eltalálnak labdával, vagy épp akad 1-2 nemnormális alak akiken tudunk röhögni. (általában akad, mert mi mindig kifogjuk a hülyéket^^ XD)
Aztán.. itt volt a karácsony, amit szerencsére túléltem, annyira nem is volt vészes. Thöök sok mindent kaptam, s kivételes módon minden tetszett is^^, :$ :D
25-én voltunk Csajokkal partyzni DTD-be, deh előtte ittunk alapozásul Nikiéknél... persze mikor fél11kor jött a taxi értünk, már jhókedvünk volt. Aztán még mielőtt bementünk, ittunk még Melindával 1-1dl martinit húzóra (amit a mellettünk ülő bácsik furcsálltak, s közölték h mi nem viccelünk a piával xD) (jah és azért csak Melindával, mert Pocok,Niki,Barbi csak cherryt akartak volna inni, deh nem volt..nekünk meg hát a martini is jöhet :D) aztán bementünk partyzni... majd Melindával ismét kifelé vettük az irányt, egy kis utánpótlásra alkoholok terén... kifele menet sikeresen meg is találtuk az egyetlen jeget, amin azért csak nem estünk seggre, csak majdnem xD) S, hogy ezen a sokkoló élményen, hogy majdnem seggre estünk, úgy tettük túl magunkat... h bementünk még inni...nem keveset a bácsik szerint :D először csak megint 1-1dl martinit kértem ki.. (vicces, hogy a pincércsajszi már tudta h mit fogok rendelni xD) azt szépen húzóra megittuk, s mivel nem akartunk még távozni, kikértem rá 2percre kb még1 kört ( már másik csaj volt, aki majdnem csak 3cl-t adott, deh szóltam h mi dl-t kérünk xD) mire már megint furcsa szemekkel néztek ránk a körülöttünk ülők, nah mind1, mi azt is 1percen belül megittuk húzóra, s fogtuk magunkat és sarkon fordulva mentünk vissza partyzni egészen hajnali fél5ig..azt hiszem.. már ha emlékeim nem csalnak.. hmm :D :$ :D
Aztán... ma voltunk Rómeó és Júlián ^^ Vhéégre...:D Vicces egy-két próba volt :D délelőtt fél10től.. délután fél6ig xD De azthiszem, hogy nagyon jhól éreztünk mind magunkat.. főleg azok a beszólások.. meg hát a látványok.. jesszus xD Holnap meg már előadás.. remélem jhó lesz, illetve, biztos az lesz, mert hát mi is benne vagyunk :D meg mint megtudtuk, végre a végén a mi nevünket is bemondják 'jejeje' :D (H) ( ICsH Team 4VR )
Ésésés.. még akartam valamit írni.. jah igen.. valami olyasmit, hogy manapság fura gondolataim vannak.. pl ien-oan világkérdéseivel meg iesmikkel kapcsolatosak.. tudom-tudom... nekem ienekkel nemszabad foglalkoznom, hiszen agyam sincs a többiek szerint,meg ha lenne az is fájna ha gondolkodnék... deh nah... tehetek én róla, hogy ienek jutnak az eszembe? -.- xD
Ésésés... valamit még mindig akartam..áhh..szilveszter! szóval... úgy terveztük csajokkal h majd 5en nagy partyt csapunk nállunk(karaoke, piálás meg minden)... deh ebből se lesz semmi.(birom, mikor valahogy eltervezünk valamit, és meg is kéne valósítani, mindenki beadja az unalmast..) most is ez volt kb átvitt értelembe..nah mind1.. lényeg, hogy most az van h Melindával maradtunk ketten, s így szilveszter előtt 1-2 nappal, nem tudjuk, hogy hova mennyünk szilveszterezni, úgyhogy, ha bárkinek is akadna valami értelmes kézzelfogható és nem túl drága mulatságos, deh alkoholban gazdag ötlete, azt szeretettel várom msn-n, hogy rám írjon. ^^ Előre is köszönöm szépen (K) :D
Azthiszem egyenlőre ennyit szerettem volna leírni.. mostmár remélem, hogy sűrűbben feltolom ide a pofikámat,(ha akarod/akarjátok, még meg is fogadhatom újévi fogadalomként xD) s az írói vénáimat fitoktatva firkantok ide neked/nektek valamit =)
Bye mindenkinek meg puszcsi meg miegymás^^ (K) <3
( Ui: Utólag is Bóóódog Karácsonyt Mindenkinek meg Kellemes Ünnepeket meg előre is Bóóódog Új Évet^^ (K) )
( Ui2: megjegyzéseket fűzhettek ám hozzá nyugodtan :P szívesen várjuk őket ^^ )
Címkék: Kóka
♥ Hm.
♥ Eljutottam ide :)
♥ Eddig nem nagyon írogattam, most gondoltam írok vmit :)
♥ Hol is kezdjem?? :D ×D
♥ Azthiszem, hogy fáj a hasam :(
♥ Biztos, hogy a Karácsony miatt. (pedig nem ettem sokmindent, csak össze-vissza)
♥ Voltunk nosztalgián a csajokkal :p (a szünetben ezt vártam a legjobban) <33>
Címkék: pocк :)
Hát már megint Barbie!!
Látom a többiek már nem írnak :(:( Na mind1 Velem nem sok minden történt az elmúlt időben.
Szval elég keveset tudok írni nektek. Már el is telt egy hét a szünetből is és igazából nem csináltam semmi értelmeset. Unalom van nagyon de nagyon.
De 2 nap és itt a Szilveszter és a 2009-es év. Nagyon remélem h az elkövetkező év 1000szer jobb lesz mint az idei. Majd kiderül :D:D:D:D de nagyon remélem. Remélem a csajoknak is jól telik a szünet.
Már nagyon hiányoznak.
Tényleg és mielőtt el nem felejtem voltunk ám DTD-ben nosztalgián ami atom jól sikerült. Szval csajok legközelebb is együtt fogunk nosztalgiázni :D:D
na asszem mára be is fejeztem.
de ezúton szeretnék mindenkinek előre is BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNNI ÉS SOK SIKERT A 2009-ES ÉVRE !!
"Szilveszter alkalmából nem kívánok egyebet, csendes lépteid kísérje szeretet. Szívedbe béke, lelkedbe nyugalom, légy boldog a következő 365 napon!" jó éjt mindenkinek!!
legyetek jók ha tudtok a többi nem számít :D:D
Millió pusza^^
Címkék: вαявszч ^^
szombat, december 20, 2008

( a képen a bécsi Rathaus :D:D) ----->
Másodszor: azóta igaz eltelt egy kis idő.
Egymás után jöttek a jobbnál jobb és viccesebb napok. Ezen a héten kedden például Nikcsivel sütöttünk mézeskalácsot és persze Andris is "segített". Na jó tényleg nagyon ügyes lehetett. Büszkék vagyunk rá.
De viszont eltelt ez a hét is, és lám itt a téli szünet. De ezt megelőzően egy szombati tanítási napon vagyunk túl. És És És Túléltük!!!!!!
És egy "nagyszerű" iskolai karácsonyi ünnepséget is megélhettünk amit a "drága" 10.esek adta elő. Hát nem izgalmas??? ( De nagyon is :P:P )
Az tuti h mi jót röhögtünk :D:D:D:D:D Ez egyértelmű h nagyon de nagyon tetszett^^
Na jó annyira nem :P:P Az a lényeg h mi szuperül éreztük magunkat :D:D:D:D
És sajna vége a sulinak erre az évre :(:(:(:( Most sztem sokan vagyunk ezzel h rettentően sajnáljuk h nem járhatunk suliban többet a 2008-as évben :(:(:(:( de nem kell letörni teljesen itt lesz a 2009-es év és újra mehetünk suliba!! rettentő szomorú lettem :):):):)
(na jó én tényleg örülök h végre egy kis nyugi van és itthon lehetek!!!! pihenés 1000-rel :):):) egyszerűen szuper :):):):):):):):):):):):):):):) ))
csak azt sajnálom h ezekkel a gyagyás csajokkal (akik természetesen a szuper jó barátnőim ;);) :):) )) nem talizok minden nap és nem hülyülünk az értelmesebbnél értelmesebb órákon :S :)
viszont ezt is túl kell élni
majd a szünetben sokat talizunk és persze rettentően sokat hülyülünk :D:D:D:D:D na de most már mára elég is lesz ennyi :D:D
majd ha történik még vmi rettentően izgalmas dolog akkor persze h írni fogok vagy nem??
még nem tudom :P:P:P:P

most viszont megyek is
pápá
jók legyetek^^ (de csak ha tudtok :P:P)
sok pusza meg miegymás ^^
Címkék: вαявszч ^^
péntek, december 12, 2008
Hát hellószijaa, kedves blog-olvasó.^^
Rég jártam erre, gondoltam benézek, adok egy kis életjelet magamról, bár lehet h ennek egyesek nem örülnek...
Sok-sok mesélni valóm lenne, deh egyáltalán nincs kedvem most körmölni, majd talán este ha lesz kedvem, vagy valameik nap, vagy nemis tudom... lényeg h majd valamikor regélek itt egyet^^
...Most viszont megyek is, pókerezek egyet...^^
Puszcsi Mindenkinek meg minden iesmi... ßye <3>
Címkék: Kóka
hétfő, december 08, 2008
Na ittvagyok megint. Nyugi Linda nem maradsz egyedül a blog-írásban. Csak tudod nekem általában matek házim is van nem csak lazsálok, mint egyesek... :D Ha már a mateknál tartok elmesélem, hogy ma sikeresen megkaptam életemben az első matek karómat! :D Hát ha már a First Ladynek nem elég a tétel, hanem a bizonyítás is kell hozzá, hogy kettest kapjak, akkor ezvan!^^ De nemgáz a kedvem attól még jó!
Mesélek kicsit a hétvégéről is már úgyis olyan régen írtam. Pénteken volt ugye a szalagavató... nekem személy szerint az összes tánc nagyon tetszett. Talán a keringő egy kicsit gyenge volt, de szerintem az osztálytáncok nagyon jók voltak!^^ Leszámítva, hogy 6 és fél órát kellett magassarkúban tipegnem és kiszolgálni a tanárokat este 11ig, egész jól éreztem magam! Vicces volt Timivel Ouzot inni meg lehúzni pár pezsgőt titokban. XD Amin a legjobban meglepődtem, hogy mindez után még volt erőm átvedleni és lenézni a pincebuliba Barbihoz meg Lindához. :)) Aztán mint minden rendes családnál péntek után jött a szombat. A reggel már rögtön rosszul kezdődött mivel 10kor ébredtem és hát 9re már a táncteremben kellett volna lennem a 10 órai fellépés miatt... hát sikeresen elaludtam a fellépést úgyhogy már meg se próbáltam rohanni, inkább szundítottam még egy kicsit.^^ Ezután Pocokkal elmentünk Bibóba meccset nézni 11:30kor, jókat nevettünk a sok hülye focistán, főleg az én drága Szerelmemen! :D Aztán eljöttünk hozzánk filmet nézni hármasban ( Pocokkal és Andrissal<3). Persze ebből azt lett, hogy Pocok meg én végignéztük a Madagaszkár2-t az én kis Drágaságom meg bealudt rajta. Mi meg csak nevettünk rajta, hogy milyen aranyosan horkol. XD Vasárnap ugyebár Lindával mentünk meccset nézni megint Bibóba, de az ott történteket már tőle hallhattuk. A lényeg hogy a Bibósok nemvéletlen kaptak Tekó Kupán egy kosárlabdát az 'utolsó helyezett' oklevél mellé. XD
Na kicsit sokat írtam, de olvassatok csak. ^^ Puxcsi mkinek. <3>
Címkék: Niki.^^
csütörtök, december 04, 2008
Megint Én^^
Hát a mai nap nem úgy sült el teljesen ahogy szerettem volna...
Történtek jó dolgok is de sajna volt egy pár szomorú pillanatom is. Sajna ez van.
De azért nagyon nagyon köszönöm mindenkinek a jókívánságokat!! Főleg nektek csajszijaim^^!!
sok pusza
Ui.: holnap Tekós szalagavató szval mindenkit szeretettel várunk!!
most viszont go aludni... holnap fittnek kell lennünk főleg a főpróba és a szalagavató miatt :D:D
Jóéjt!!
pusza^^
Címkék: вαявszч ^^
szerda, december 03, 2008
Jah igen :P:P az úgy volt hogy reggel fél 7kor csörgött az órám.
Felkeltem, kimentem a konyhába, megittam egy csésze kávét........
(na jó ennyire nem részletezem =) )
Szval a mai nap számomra nagyon jó volt :D:D
Reggel 1.órában tesi helyett megtartottuk a mikulásozást^^
Én a Jencitől kaptam ajándékot, amin nagyon meglepődtem:D:D
Egy hatalmas ajándéktáskában egy imádnivaló plüssmaci volt és egy mikuláscsomag.
Annyira örültem neki. El is neveztük Sweety-nek mivel a sálon ami a nyakában volt az volt ráírva h Sweet, szval becézve Sweety^^
annyira tetszik :D:D:D:D
(még1x köszi Jenci)
Jah de én sem maradtam ki az ajándékozásból. Nikcsi, Melinda, Kóka és a Pocok kapott tőlem egy-egy mikulás sapkát. (és persze nekem is van) na meg apucianyuci is kapott :)
hát igen ennél jobb személyt nem is húzhattam volna mint az Osztályfőnök^^
de azért a mikulássapi neki is jólállt
Pikcsörözős, mikulásozós, 3 dogát írós, néha uncsizós , néha röhögős nap volt a mai...
De már csak 7 nap és Nikcsivel és Melindával kipróbálhatjuk milyen is a bécsi forraltbor:P:P
már nagyon várom
..aaaa bécsi utat
( nem ám a forraltbort :P:P )
Nagyon jó lesz :D:D:D:D
Most viszont megyek is vissza a csajokkal Msn-ezni^^
ha ráérek és történik még vmi izgi akkor majd írok egy kicsit :):)
sok pusza^^ meg miegymás:):):):)
Címkék: вαявszч ^^
Na sziasztok! Végre eljutottam énis odáig hogy írjak ide pár szót. Hát a mai nap tényleg nem volt valami fényes... te meg Linda örüljél hogy nemjössz holnap, nemkell itt fájdítani a szívünket. :"( Ez a mai 3 doga kicsit leszívta az agyunkat, de még maradt elég úgyhogy semmi gond. ^^ Énis tök szép csillagos fülbevalót kaptam Nyetkátóóól ^^. Meg finom fehércsokit raffaellóval. :D Már nemsok van belőle, de ez jellemző rám. :) Én meg vettem Pocoknak sok csokit, gumicukrot meg kekszet meg csecsebecséket... Remélem örült neki! ^^ Már alig várom hogy péntek legyen és szalagavató és lássam a táncokat. :)) Bár ma láttuk hogy elviekben hogy néz ki a keringő de nekem vhogy se a tánc se a zene nem vmi nyerő. xD Elég későn kezdték el megtanulni, vagy csak bénák... nemtom. :D Na majd azért pénteken reméljük már ügyesebbek lesznek! :D
Most hogy elkezdődött a december eshetne már kicsit a hó, mert én már hógolyózni akarok! =) Na majd az lesz az első hogy Kókát mint 'főszerkesztő asszonyt' jól megfürdetjük... otthon úgyse szokott ilyesmit csinálni. xD Bár mire beletömködjük a bugyijába a havat addigra elolvad... :D Jövőhét szerdát is várom már, mert Lindával meg Barbival megyünk Bécsbe és iszunk fincsi bécsi forralt bort... XD Ja meg persze a schönbrunni kastélyt is látni akarom.... na meg kíváncsi vagyok a sok bazárra ami majd ott lesz. Na jó elég is ennyi mára, majd még ha ráérek akkor hétvégén is írok Nektek! Puxcsi mkinek^^
Címkék: Niki.^^
hétfő, december 01, 2008
A mai nap nem volt semmi :D:D
Madagaszkár 2 4ever!!
ez a film nagyon ott van :P:P
hát igen ez kellett a mai napra, de a többi se volt rossz.Nikcsinél dvdzős, Tesznyózós, ajándékshoppingolós, buszozós nap^^
ennyit röhögni egy nap XDXD ilyeneket is csak mi tudunk ;);) ( az elit csajok^^)
remélem akkor mindenki jön szombaton DTDbe, így legalább együtt tudjuk ünnepelni a Melinda és az én névnapom :D:D
Olyan jó lenne ha mindenki ott lenne főleg h mikulásbuli is lesz :D:D
És már csak 1 hét és 2 nap és irány Bécs^^ . De jó lesz. Már nagyon várom :):)
Nikcsivel és Melindával Bécsben .
Tudjátok csajok én és a német tudásom :D:D " Nine, nine..." vagy "Nur keine Panik!!" :D:D:D:D:P:P
Nagyon de nagyon várom :):)
Asszem én most megyek is alukálni ;);)
Holnap sajna közg.-ből írunk szval ki kell pihenni magunkat!!
Sok szerencsét csajok a holnapi dogához!! ;);)
sok pusza^^
Jóéjt!!
Címkék: вαявszч ^^
Holiskezdjem.. =)
Mai nap... húú. Reggel egyáltalán nem volt kedvem felkelni. (mondjuk kezdjük ott, h kinek lett volna kedve ien álom után :$ (L) ) mellesleg semmi kedvem se volt sulibamenni -.- Na nembaj... végén csak felkeltem, megígértem Nikcsinek h együttmegyünk suliba ^^ (7helyett fél8ra odais értem =D ) Legalább jhóókedvem lett sulibamenet, főleg h Linda is csatlakozott. ^^ Következő jhóó hír volt h nemkell elméleti közgé dogát írnunk =D ( ennek kifejezetten örültünk, mivel egész hétvégén egyikünk se tanult egy másodpercetse xD épp h sikerült bepakolni mára a táskába xD) Angolon csupa-csupa új infomációkkal bővült aaz agyacskám.. (jah nemis , oanom nincs, akkor a helye =D ) igaz, nhem angol tudásomat fejlesztettem (bár rámférne -.- :$) hanem mint megtudtam 2012-2014körül kifogunk halni mint a dinóóók xD meert jön a csúúúnya nagy gonosz meteorit és epusztít minket xDDD nah mind1 :D (addig éljük boldogan a kis életecskénket s addig remélem még a sors felémrepít egykét királyfit (és nem meteoritot) vagy ha nem is királyfit, deh legalább normális pasit :$ bár mondjuk igazából már meg is van h kit repíthetne felém a sors vagy a szellő, vagy akármi, csak nah..értitek, nem? lényeg h enyémlegyen..(khm..xD) sőőt ha már itt tartunk ... december van, szval, Mikulásbáácsi tudom h rossz-és bunkó kislányvoltam, és virgácsot is szivesen kapok, deh Neki(L) jobban örülnék :$ xD)
Nah deh eltértem a tárgytól.. szóóljatok már rám.. ne álmodozzak itten^^ =D
...szval éneken oan méretű sokkot kaptam h huh xD azok az emberek arra se méltók h akár csak a karakterszámot növeljék eme irományomban -.- nah mind1 ^^ marketingen mennyire kivolt már bukva a közgénéni xDD szerencsétlen sokkotkapott tőlünk^^ bár mi is tőle =D deh utánna vhéégre csak tesivolt, amire mien jhó h nemvittem cuccot^^ átsekellett öltözni, sőőt igazából meg se volt tartva, meg többi óránk se, mehettünk haza (H) =)
...bár modnjuk nem hazamentem, hanem shoppingoltam már egyet ( bár hétvégén is azt cisnáltam, deh neembaj =D) voltam megen 'LittleHalasPláázáába' vettem széépcsi ajándékot valakinek^^ aztán citybe is benéztem vetetm körömlakkot meeg farmert akartam venni.. deh persze h akkor nemtalálok oat amiet akarok, mikor venni akarok -.- ( ezt jólmegmondtam xD)
...hála az égnek valamikor 2után haza is keveredtem... azthiszem... hmm... bár már nememlékszek rá h mit is csináltam =D azt tudom h Ivett drága(K) áthozta a holnap színjátszóra megtanulnivaló rosszul lefénymásolt szövegeinket xD ezúttal is Lindával együtt köszönjük Ivett. (K)^^
...aztán, mit is csináltam... meeegvan =D msn-ztem, mint mindig ^^ aztán ementem lubickol egy pohár bor társaságával, mert megtehetem^^ =D ( még jhóó h apuék nekiáltak borozni s beszáltam hozzájuk, bár a pókerpartyból kimaradtam =( deh madj legközelebb )
...ésésés most itt ülök, éhesen-korgó gyomorral, kicsit álmosan, southparkot nézve meg még nem is tudom mit csinálva, lényeg h blogot írva, deh ittvagyok^^ mert gondoltam rátok :P h a napi betevő adagot megadjam nektek ^^ =D Remélem örültök, meg minden.^^ Lehet h egy-két információt kihagytam.. max majd még írok ha valami okos, filozófikus gondolat megfogalmazódik bennem^^
addig meg szijasztok, puszcsi(K) meg ienek ^^ <3>
ui: Pocook, hijányoztá suliból =( holnap gyereee (K)
Címkék: Kóka
vasárnap, november 30, 2008
Ahogy látom, végre mindenkinek sikerült regizni belépni meg miegymást csinálni :D s naggyon örülök, hogy tetszik. :P Nhemhiába szenvedtem. :D Jaaah, s köszönöm ismét a jelzőket Linda, Én is szeretlek <3 style="color: rgb(0, 153, 0);" face="georgia">
Mai nap egyszerűen huh... (L) :D Tesznyózás se volt semmi, meg a buszozás se.. deh ezek a fhocimeccsek, ááhhh =) jövőhéten is muszáj lesz mennünk. ^^
... Am Linda, én is ezen a véleményen vagyok, naggyon széép volt a Váris Szalagavató =) főőleg a keringő... ahhh 8) a mienk sose lesz ennyire szép =( deh hát már megszokhattuk... ch.. lehet jobban elkéne gondolkoznunk azon h tényleg átkéne menni.. hmm... végülis már az elitbe tényleg benne vagyunk xD ennél több már nem kell. (Vagyis... most h elgondolkozok...{tudom-tudom.. nemistudok gondolkozni, meg hát esetleg ha tudnék is, akkor az fájhatna, deh most kivételesen neeemfáj} deh kell, egy naggyon jhóó kis-nagy szerep kéne nekünk =D nah deh madj idővel.. =P)
... Aztán Barbi :P örülök h végre idetévedtél =D Legközelebbi shoppingtúránkra neked is jönnöd kell, nhem fognak érdekelni az ősök, jössz és kész! =D jah s ApuciAnyucinak majd kitaláljuk h mit vegyéé'.. bár szerintem még mindig az lenne a legjobb ha írnánk neki egy levelet h igazán megdobhatna már minket egy kis péézeee' vagy egy jhóólmegtömött bankkárytával xD biztos örülne neki, hisz mikulás alkalmából örömet szerez nekünk.. xD
... Eri neked végképp örülök véégre =) tegnapi soksok szenvedés meghozta a gyümölcsét s sikerült végre belépned :P <3
... Nikcsii, te is idetévedhetnél, mert már csak téged hijányollak! =(
Nah jhóó éjt mindenkinek, puszcsi meg ienek ^^ (K) <3
Címkék: Kóka
És íme a csajszik kedvéért most én is írok egy kicsit... A tegnapi csajos délutánról én sajna lemaradtam. Kár, de tudjátok a szülők milyenek. Mindig akkor terveznek be valamit, amikor mi már mást terveztünk. Na ezt most jól megfogalmaztam. Ha most ezt a Kun Hajnalka tanárnő olvasta volna biztos nem kérne meg több szalagavatós műsorban való szereplésre... na mind1
Szval a sajnálkozós részre visszatérve - majd máskor én is ott leszek és majd eggyüt shoppingolunk :):) Remélem:):)
Más téma XD
A mai napon kívűl már csak 5 nap és itt a Mikulás :D:D:D:D
De a mi osztályunknak már szerdán reggel 1. órában meglesz ez az úgymond ,,ünneplés" :D:D
tényleg csajok valaki segítsen rajtam!!
Mit vegyek apucianyucinak Mikulásra??
El sem hiszem h pont őt húztam :D:D:D:D
de azért jobban jártam mint pl. szegény Pocok
:S:S
Szerintetek mi lenne az ideális ajándék??
Valaki tudja??
Help Me léccike :P:P
na jólvan a mai napra sztem befejeztem :D:D:D:D
DE HOLNAP SULI ÉS ÚJRA CSAJOS VICCES EGÉSZ NAP NEVETŐS KÓKÁS MELINDÁS NIKIS POCKOS BARBIES NAP LESZ ÉS ISMÉT ÉLVEZHETJÜK A TEKÓS DIÁKOK ÉLETÉT
Sok pusza^^
akkor holnap :):)
már alig várom ;);)
Címkék: вαявszч ^^
Ééés azthiszem most így ennyit akartam csak írkálni ide :D madj talán este még írok, főleg, hogy Lindával meg Nikivel megyünk megint Tesznyóó és 'LittleHalasPláázába' aztán meg fhoocimeccsekre, szval szerintem lesz mit mesélni megint :D deh azt majd csak akkor tudod meg, ha később is visszanézel! :P
Címkék: Kóka